Hétköznapok kategória bejegyzései

Tanuláshegyek

Kezdtem komolyan attól tartani, hogy a 2010-es év első bejegyzése nem az első hónapban születik. Pedig a tanuláshegyek mellett melóhegyek is gátolhattak ebben. A vizsgaidőszak pedig mindennél fontosabb az év két részében. Ilyenkor cikkek is kevesebb és ritkább alkalommal születnek.

De mint minden rossz, egyszer ez is véget ér, és fél évig nélkülözni lehet a vizsgaidőszakkal járó stresszt és kemény tanulást. Addig pedig míg eljő a várva várt szabadidő, meg kell barátkozni a síránkozó blogbejegyzésekkel is.

Itt a Karácsony!

Minden kedves blog-olvasónak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Karácsony

Megjött a komolyabb havazás is

Ahogy a korábbi bejegyzésben beszámoltam már az első havazásról, úgy most egy képpel illusztrálom a vasárnapi, sokkal tekintélyesebb paraméterekkel rendelkező hóesést.

Ami még a korábbi teleken nem fordult elő, az az, hogy a belső körfolyosón is hólapátolnom kelljen. A hétvégén annyi hó halmozódott fel, hogy nem lehetett volna közlekedni a folyosón, ráadásul sokáig a szél visszafújta az ellapátolt havat, így többször kellett megismételni a testedzést.

A dologgal a legnagyobb gond az, hogy hiába esett ennyi fehér áldás, az előrejelzések szerint jó, ha hírmondó marad belőle az ünnepekre. Hát meglátjuk. Pedig a karácsony fehéren az igazi.

Havazás

Vállalkozzunk a napirend megtervezésére

Este van, ideje megtervezni a holnapot - indulna egy átlagos hétköznap este. Na igen, de előtte nem árt tisztázni a tényt, hogy ha a program minden pontja teljesül, meglehetősen mozgalmas napnak nézünk elébe.

NapirendNo lássuk csak! Természetesen korai kelés, reggeli és kávé után indulás a közeli fénymásoló üzletbe, személyi okmányokat másolni, nagyjából háromnegyed kilencre. Ismerős hely, egyutcányira innen, különösebb tervezést nem igényel. Ha a rutinművelet megvan, célba vehetjük a fotóüzletet is, a pendrive-on lévő digitális igazolványkép analóg mását előhívatni. Ha jól saccolok, a kilences érkezést követően úgy negyed 10-kor már indulhatok a főiskolára beiratkozni. Megint rutinműveletnek ígérkezik, nem először csinálom. A kérdés csak az, most megint mire vesznek rá, amivel eltölthetek egy-két órát a bürökratikus útvesztőben.

Nagyjából már ebédidőben járunk, vagy lesz idő enni, vagy nem. Különben egyig nem érek a Visegrádi utcai okmányirodába. Ha sikerül, akkor megpróbálok értelmes ábrázatot vágni a fotózás során, hogy a készülő útlevélhez minél tovább felismerhető kép készüljön, végülis jópár évig ezt kell majd használnom. Mint Mátyás király, fogok kilépni az okmányirodából: van is útlevelem meg nincs is - hiszen mégiscsak később vehetem fizikailag a kezembe.

Irány egy bank, remélhetőleg nem lesznek sokan ahhoz, hogy legyen türelmem kivárni a soromat hogy megszüntethessem a bankszámlámat - ebből elég lesz egy is, felesleges kettő.

Jó, már csak apróság: ha még lesz idő, talán ügyintézhetek az APEH-nál is, ha nem, ez a tétel halasztható a napirendben, maximum sorbanállok legközelebb.

Ha belegondolunk, a fenti program megvalósulása esetén is akkorra végzek, mintha munkából térnék haza, és a rohanás miatt még fáradtabb is lehetek.

Lomtalanítás

Mint minden tavasszal, idén is elérkezett a mi kerületünkben is a lomtalanítás ideje. Ilyenkor az előző egy évben felhalmozott otthoni nagyobb hulladékot, bútordarabot, papírt, könyveket, szóval nem átlagos hétköznapi szemetet egy-két nap alatt kirakunk a ház elé, majd a közterület fenntartói azt elszállítják ingyen.

Az évek során a kirakodási idő egyre rövidült, még mikor pár éve a 18. kerületben laktam, 4 nap volt ez az idő, az ötödiken pedig elvitték a cuccokat. A belvárosban kicsit másabb a helyzet, itt kisebb a hely, szűkebbek az utcák és a járdák.

Lomtalanítás, szemétkupac

Az alkalmi szemétdombi kakasokról nem is beszélve. Igen, ilyenek is vannak, ők azok a nem épp lelkiismeretes jómunkásemberek, kicsit sötétebb bőrszínnel megáldva, akik a tavaszi lomtalanítás idején kerületről kerületre járva feltúrják a kipakolt lomot használható cucc után kutatva. Ilyenkor lába kél mindennek, még olyannak is, amit el se képzelnénk. A törött lábú foteltől, a kibelezett tévén át mindenféle veszélyes vagy teljesen lepukkant eszközökig mindent elvisznek, ami szerintük hasznos lehet.

Ilyenkor néhány kisfőnök kiül egy-egy kupachoz, és őrzi, míg a lestrapált ladákkal vagy lelakott teherautóval megérkeznek a tezsvírek elszállítani a frissen szerzett holmikat. Hogy ők ezzel mihez kezdenek, azt nem tudom. Sokszor elférni se lehet a szűk utcákon tőlük, nem zavartatják magukat. Törött múanyag gyermekkerékpárt és fotelt próbálnak kiszaggatni a kitört oldalú szekrény fogságából, kicsit se zavartatva magukat, attól, hogy épp munkába sietve próbálnám átverekedni magam az emiatt a járdára rázúduló egyéb fadarabokon. Igen, ahogy írtam, én épp tisztességes munkába igyekeznék, míg a kukázók persze ezt a szót távolról se ismerik. Ha ismernék, akkor lenne pénzük a normális használati tárgyakat megvásárolni.

Lomtalanítás, őrzik a frissen szerzett zsákmányt

De ok, nekem alapvetően semmi bajom a kukázókkal. Kukázzanak, ha ez nekik jó. Na de annak mi értelme van, hogy a kerület kismillió szemétdombját széttúrva ellehetetlenítsék a közlekedést, a kupac mellett ácsorgó gyerek üvöltéséről már nem is beszélve. Nem lehet elég korán elindulni, hogy az semmirekellők ne legyenek már a tévédarabok, egykoron szebb napokat megélt törött üvegű ablakkeretek és kiszakított kárpitú fotelek társaságában.

A kerületi lap világosan megírta: a lakók igyekezzenek a feleslegessé vált holmikat mielőbb kirakodni, hogy azt a lehető leghamarabb elszállíthassák. Megelőzni, távoltartani a barikádok széttúróit nem lehet, maximum kevesebb rendetlenséget lehet elérni azzal, hogy rövidebb ideig vannak kint a szeméthegyek.

Aztán a széttört, letört fadarabok, szilánkok, apróbb szemetek maradnak az egész lomtalanítás után, melyeket a markoló gépek nem tudtak felemelni a teherautó platójára, és váratnak magukra, míg aztán a következő hajnalon a városi takarító csapat el nem tünteti - biztos mennyire boldogok lehetnek ők ilyenkor.

Ezek a szemétgyűjtők egyre pofátlanabbak. Ha csak meglátnak valakit a kiszemelt szemétdomb mellett, nemcsak szúrós tekintettel néznek a vétlen járókelőre, de olykor nem túl halk megjegyzéseket is kiengednek a szájukon. Kikerülni lehetetlenség, ezek olyan egy furcsa jellemmel bírnak, hogy állandóan képesek az ember elé állni, pont a legrosszabbul elhelyezkedni, hogy szegény gyalogos biztosan ne férjen el anélkül, hogy a havonta mosdó aljanépet fel ne lökné. Abból pedig ismeretes, micsoda csetepatét képesek csapni.

Én szívesen megadnám mindegyiknek a szeméttelep címét, ahová az összegyűjtött lomot viszik, csak kétlem, hogy odáig elmennének a szeretett csavarnélküli asztalért vagy a megporosodott, összeolajozott, egérrágta kiselejtezett plüssnyusziért.

Az ő dolguk is egyszerűbb lenne, a miénk is. De érthetetlen módon ezek az emberek a hosszú utazgatást éppúgy gyűlölik, mint a tisztességes munkát vagy a szappan használatát. Így aztán marad az évenkénti brillírozás a szemét között, az éktelen ordibálás elviselése, a guberálók kikerülése, és a förtelmes, szanaszét szedett kupacok látványa. Ha évi két napra is, de az élmény megmarad.