Mentőexpedíció (The Martian): pipa

Hirdetés

Ugyan a mozis verziót sikerült sajnos kihagyni, remek ötletnek bizonyult a Blu-Ray változattal pótolni egy szombat esti házimozizás alkalmával.

Figyelem, spoiler is lesz!

Mentőexpedíció

A film előzetese alapján kicsit megjátszottnak tűnt a film, az elején, főleg a káromkodós szövegek és a túlzott - első - optimizmus láttán ez csak erősödött, de úgy az első 20 perc után már éreztem, jó lesz ez. A régi űrszonda kiásásától kezdett igazán jó lenni, a cselekmény tetőpontján már teljesen átéreztem a Marson felejtett Robinson Crusoe megmentésére irányuló próbálkozásokat, a végén pedig a közönséget szimbolizáló, éljenző statisztákkal együtt ugrottam fel a fotelből.

Bár azt megjósoltam volna, hogy a csapat, ha döntenie kell, kész visszatérni főhősünkért, arra mondjuk nem gondoltam, hogy két esetben is kudarc fenyegeti az akciót (a NASA sikertelen rakétaindítása és a marsi "házikó" felrobbanása). A háttér is jól sikerült, bár ismerős elemeket véltem felfedezni más filmből. Volt ugye hirtelen felbukkanó, rögtönzött mentőötletet szolgáltató ember (Függetlenség napja), csinos szőke irányítóközpontos kislány (Zöld íjász), élő közvetítést feszülten figyelő, éljenző közönség (Superman visszatér), csak hogy néhány példával éljek.

Bár többször elhalasztottam ilyen-olyan okok miatt a film megnézését, összességében örülök, hogy végre összejött, és így, hogy már láttam, meg tudom érteni Matt Damon Oscar-jelölését is (amiről persze már tudjuk, hogy Leonardo DiCaprio kapta végül).

Ha egy szóval kellene jellemeznem a filmet, akkor azt mondanám, hogy

Tetszett!

 

És ráadásként egy kép a csinos szőke irányítóközpontos kislány"-ról:

Mentőexpedíció

- K.I.

 

 

Hasonló bejegyzések:

//Statelit is marked deprecated and will be removed in the next version