Ahol jó vásárolni

Hirdetés

Még az elején fontos leszögeznem. hogy nem a reklámozás a cél jelen irományomban, inkább a tudatos vásárlói magatartás és a jó bolt ismérveinek megosztása.

A sztori úgy kezdődött hogy e sorok íróját egy ismerős megkérte, szerezzen be számára egy digitális fényképezőgépet. Az ismerős nem igazán ért hozzá, így nekiláttam keresni megfelelőt. Az ilyenkor szokásos elvárásokat (lehessen vele fotózni, olcsó legyen, szép legyen - kb. ennyi) figyelembe véve nem meglepő, hogy egyből az Extreme Digital weboldalára navigáltam. Korábbról már jó tapasztalataim származtak a cég felől, ráadásul itt meg is találtam szinte azonnal azt, ami "megrendelőmnek" mondhatni tökéletes. Hangsúly a könnyű kezelhetőségen, a jó megjelenésen és az áron van. A kiszemelt Sony kamera mindegyiknek megfelelt. Rózsaszín, hiszen mégiscsak nőnemű lesz a tulajdonos, olcsó és megbízható márka.

Extreme Digital

A jó tapasztalatok kezdődtek is azonnal: péntek éjjel 22 órakor megrendelt masinámat e-mailben vissza is igazolták, átvehető. Egyetlen szépséghiba, hogy a hozzá párosított memóriakártya nem volt raktáron. Sebaj, túléljük azt a 4 munkanapot, míg megérkezik, legalábbis a tájékoztatóban ez állt. Már csak azért se lett volna célszerű máshol megvenni, mert egyből levontak némi magyar forintot a kiegészítő árából, ezzel hálálva meg a "kettőt egycsapásra" vásárlást. 1.700 Ft bizony pénz, pláne jelen gazdasági helyzetünkben, jó lesz ez majd tartalék akkura.

Kiszállítás

Szombat délután, újabb e-mail: megvan a kártya, csak a kijelölt üzletbe kell szállítani a központi raktárból. Óó, mondhatni csodás hír, sehol 4 munkanap (szombat van!), de már megvan minden. Na ebből kedd lesz, azaz 1 munkanap és 2 hétvégi nap alatt beszerzik. És még csak ki se mozdultam otthonról, gép előtt ülve intéztem a rendelést. E-mailben mindenről tájékoztatnak. A fő eszköz mellé kedvezménnyel vásárolt kiegészítővel pedig arra ösztönzik a vásárlót, hogy ne kelljen ezer helyről beszerezni a kacat mellé a többi kelléket is, hanem egy helyről lehessen mindent intézni, ez a garancia miatt is fontos.

Két éve vettem már itt fényképezőgépet, akkor is hasonlóan jó tapasztalatokkal. Amíg a lefoglalás és az átvétel között Mammut-ba eljutottam, kétszer akciózták le a gépet. Meg is lepődtem a pénztárnál, ez igen, ügyfélbarát cselekedet! A kiszolgálók is kedvesek, készségesek voltak, addig ki se kellett fizetnem, míg mindent tüzetesen át nem néztem. Sőt, megvétel előtt kipróbálható ugyanaz a példány, ami majd a pénztártól való távozás után már a tulajdonom lesz.

Szóval a rózsaszín gépet még csak ezután fogom átvenni, de már most kellemes csalódások értek (ismét). Ki is szállíthatnám, ennél az összeghatárnál futárral ingyen kihozzák. Most inkább magam megyek el érte, ez már tényleg nem fáradtság. Így is épp elég kényelmes volt az egész - az online vásárlás megkönnyíti az internetes polgár életét, hát kell ennél több?

Biztos vagyok benne, hogy ha leközelebb műszaki cikket, fényképezőgépet kell vásárolni, először az Extreme-hez fordulok, így csak ajánlani tudom másoknak is.

Így kell bánni egy vevővel!

 

Update (2009.07.06.)

Azóta már át is vettem az egész csomagot, igaz már csütörtökön megjött az értesítő e-mail. A Visegrádi utcai üzletben kb. 5 teljes perc alatt megkaptam mindent, ebben benne van az előttem lévő ügyfél bankkártyás fizetése és az összes papír lepecsételése.

Hasonló bejegyzések:

//Statelit is marked deprecated and will be removed in the next version